Vidékért Szociális Szövetkezet– Kanálka Manufaktúra

A Vidékért Szociális Szövetkezet Királyhegyesen működik, amely egy 670 fős kis falu Csongrád megyében, a román határ közelében. A szövetkezet helyi alapanyagokból készít kézműves termékeket, amelyeket a "Kanálka krémek" márkanév alatt értékesítenek. Ezek különböző tésztaszószok, hagymalekvárok/chutney-k, zöldségkrémek. A céget egy szegedi jogász-közgazdász testvérpár alapította, eleinte gyümölcstermesztéssel foglalkoztak, de Királyhegyesen találtak egy bezárt gyárat. Nagyon megtetszett nekik maga a falu, ahol jellemzően kevés a munkahely, sokan a mezőgazdaságból élnek, így érzelmi motivációjuk is volt, szerettek volna segíteni az itt élő embereknek.
A szövetkezet elindításának célja az volt, hogy megújítsa és továbbfejlessze a Kanálka krémeket, munkát teremtsen a helyi lakosoknak, és lehetőséget biztosítson a termelőknek a helyben történő értékesítésre. Emellett fontos számukra a "zöld" gondolkodásmód szem előtt tartása is.
Mit jelent ebben az esetben a ZÖLD megközelítés?
A vállalkozás szövetkezeti formában indult, aminek alapja a tagok közötti együttműködés. Szolgáltatásuk fejlesztése érdekében helyi beszállító partnerekkel dolgoznak együtt. A zöldség- és gyümölcsbeszerzés elsősorban helyi termelőktől történik, és ha a mennyiség nem elegendő, akkor a környező településekről is vásárolnak alapanyagot. Az értékesítésben együttműködnek nagy áruházláncokkal, mint a SPAR, Müller, DM, valamint 70 kisebb állandó partnerrel: kiskereskedőkkel, borozókkal, hentesekkel, csemegeboltokkal. Az értékesítés főként Budapestre és környékére koncentrálódik.
A helyi önkormányzattal való kapcsolattartás is említésre méltó: a falu ügyeibe való bekapcsolódás és a további fejlesztési lehetőségek azonosítása miatt például közös munka folyik egy "Helyi termelői piac" kialakítása érdekében. A helyi iskolával is együttműködnek: a gyerekek meglátogatják a gyárat és különböző kézműves tevékenységeket próbálhatnak ki.
A Kanálka vidéki vállalkozás, annak minden előnyével és hátrányával. A vezetőség Budapesten van, az alapítók is itt élnek, de hetente járnak Királyhegyesre. A céget napi szinten online irányítják, minden információt megosztanak egymással a Google Drive-on, a termelésben és a beszerzésben dolgozók mindent egyszerre látnak, és a Viber csoporton keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Jól működő rendszerük van, így mindig minden információt és adatot naprakészen tartanak.
Azonban a zárt kis faluban élő 670 ember és az önkormányzat hozzáállását is a "nem megy!" jellemzi, nagyon pesszimista és szkeptikus a közösség minden új kezdeményezéssel kapcsolatban, nagyon nehéz fejleszteni az együttműködési készséget, megmozgatni az embereket, még a jó célok érdekében is. Egy másik nagy kihívás az állami szervekkel történő pályázati együttműködés, mivel az adminisztráció bonyolult és nehézkes.
A vállalkozás beindítása előtt célszerű előzetesen tapasztalatot szerezni a területen, nagyon reálisan felmérni, hogy mennyire életképes az ötlet, szükség van e rá a piacon, azaz mennyi realitása van az "álomnak". Nem szabad elfelejteni, hogy a profitorientált és a nonprofit megközelítésnek együtt kell jelen lennie egy ilyen szövetkezetben. Nagyon fontos az üzleti hozzáállás és az üzleti tudás, és persze egy jó termék, mert támogatásokból nem lehet vállalkozást építeni.
Fontos a menedzsment, a gazdasági és pénzügyi ismeretek, de az ember ismerete is, pl. a személyiségtipológia segíthet a konfliktusok kezelésében, tárgyalások során, a sikeresebb együttműködésben.